Nemzedéki gondolatait osztja meg a 168órában Lakner Zoltán politológus, a lap vezetőségének tagja. Azok közé tartozik, akik már megélték a rendszerváltást még gyerekként ugyan, de átérezve súlyát. Ennek a generációnak ez az alapélménye, míg a fiatalabbaknak a rendszerváltás már történelem, nincs személyes élményük. Ez a generáció nem erre számított: szabadságra, jólétre számított, erre az élete közepére nemcsak a szokásos válságot kapta meg, hanem komoly egzisztenciáis válságot. Aki a médiaában dolgozik, mármint abban, semmire nem építhet, bármikor bármi összeomolhat. Aki a civil szférában, ugyanígy. Lakner úg látja: Becsapott nemzedék vagyunk. Arról volt szó, hogy nkünk ezt nem kell megtapasztalnunk.”
De vajon ez megalapozott remény volt-e? Mert ennek a generációnak egy bűne is: “milliónyi ember él évtizedek óta ennél is szűkebb világban, kiszolgáltatottságban, a perspektíva esélyétől elzárva. Az irántuk való megértés és szolidaritás hiánya, az ő elkeseredésük gyúanyag, amit ellenük és ellenünk is felhasznál az a rendszer, amely most végképp ránk zárulni készül”.
Azaz ez a generáció túl sokáig volt vak a szenvedők iránt, nem volt szolidáris (mert Lakner nyilván a középosztályról beszél), és ezért most ennek a hatása csapódik le rajta megérdemelten (mert Lakner az ellenzéki, de legalább is morális érzékkel bíró középosztálybeliekről ír). Mert vannak, akik elvégzik a piszkos munkát önfelmentéssel, egzisztenciális félelelmből és kényelemből. “A dolog természetéből adódóan mostanra kevesebb dobásunk maradt. Meg kell gondolni, hogyan gazdálkodunk újra és újra átszámolt és csökkenő mennyiségben remélt jó éveinkkel.”
“A maradék erőnket a legjobb talán egy olyan kisebbségi közösség megszervezésére fordítani, amelynek tagjaként nem kell szégyenkeznünk egymás miatt, és emelt fővel járhatunk. Végül is minden rendszerváltás a felemelt fejjel kezdődik. Lehetne majd ez az örökségünk.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: